Továbbképzés külföldön
Fontos számomra, hogy állandóan képezem magam, ezért 15 évig jártam különféle kiállításokra. Nem csak dolgoztam kint a standokon, hanem folyamatosan feltérképeztem, hogy melyik cégnél mik az újdonságok. A sminktetoválás folyamatos fejlődésben és forgásban van, így nem engedhetem meg maganak hogy ne tanuljak. Állandóan új technikákat tanulok, gyakorolok még én is, hogy amikor úgy érzem, abban a stílusban csinálom, ami számomra is megfelel, és magamon is hordanám, akkor már a vendéget is meg tudom ajándékozni egy csodaszép sminktetoválással. Több fórumon megosztjuk tudásunkat egymással, sőt a Permanent Make Up world fórumon is megcsodálhatjuk egymás munkáit
Hollandiába több alkalommal jártam, ahol sok technikát tanultam, de természetesen mindenki másként csinálja alapon, a saját módszereit kikísérletezi az ember, így a sminktetoválás személyenként változik. Senki nem tud egyformán dolgozni, még akkor sem, ha ugyanott, ugyanannál az embernél tanult, sőt akár továbbfejlesztheti a tudását. Ez nagyban a kézügyességtől és a szorgalomtól függ……valamint az akaratról 🙂
Hollandia 2012
2012 februárjában Hollandiában részt vehettem egy olyan továbbképzésen, ahová kizárólag oktatókat hívtak meg a világ minden tájáról. Köszönöm a Nouveau Contour cégnek, köszönöm a Holland és az Amerikai trénernek….és nagyon hálás vagyok a magyar oktatómnak.
I took part in this, thanks to the Nouveau Contour company, thank you for the trainer the Netherlands and the U.S.