Mai konzultáción a vendégünk azt mondta, hogy ha egy fodrász nem jól vágja le a haját, akkor is 1-2 hónapig lelki beteg. Ha olyan tartós sminket készítenek az arcára, ami minimum másfél évig rontja az összképet, az mindenképpen lelkileg megviselné. Ezért nem hajlandó az arcára tetováltatni anélkül, hogy látványtervet ne látna a várható eredményről, ne tudna meg részleteket hogy fog kinézni 6 hét múlva, vagy 1 év múlva. Ezért dolgozunk így, ilyen protokoll szerint.
Mint minden profi cégnek, számunkra is nagyon fontos a vendégek véleménye, így minden esetben, amikor negatív kritikát kapunk, a véleményadóval felvesszük a kapcsolatot, hogy megérdeklődjük, mi az, ami számára nem tetszett/tetszik a munkánkban, éppen azért, hogy változtassunk rajta, ha indokolt. Így volt ez a mostani alkalommal is, ezért felvettük a kapcsolatot Anettel. A levelezésünket azért osztjuk meg nyilvánosan, mert ő is vállalta arccal, FB profillal a véleményét, mi pedig nagyon szívesen vállaljuk a sajátunkét is, hiszen tanulságos kis történet kerekedett belőle.
Esély azoknak, akiknek nincs lehetőségük megfizetni a "szépítészetet", mégis vágynak arra, hogy nőies, és finom tartós sminkjük legyen!
A régi szemöldökök felújítási protokollja a következőképpen működik nálunk.
Vége a 2017-es évnek, pedig olyan, mintha most kezdődött volna...terveket szőttünk, amiket lépésenként megvalósítottunk. A 2018-as év tartogat meglepetést vendégeink számára. Ötletek és nagyon speciális ajánlatok, valamint karitatív szolgálatunk fejlődésre inspirál.........
Mitől egyedi és egyedülálló az ami nálunk zajlik konzultáción?
Betti készít nálunk átalakítást! Ez egy igazi " átváltoztatjuk" munka.
Nem mindenkit küldünk el lézeres eltávolításra.
Aki elfogadja a következőket, azokat mi is szívesen elvállaljuk, hiszen sokkal szebbet viselhet anélkül, hogy horror összegekért roncsolják a bőrt vegyszerekkel, vagy lézerrel.